Érzékeny pont, nagyon nem úgy terveztem ezt a versenyt, ahogy alakult. Párban futottuk volna 110-110 km felosztásban. Nem izgultam, nagy mellénnyel indultam neki, mert rengeteget készültem rá, képesnek éreztem magam a teljesítésre. Este kilenc után váltottam le a társam, én hajnal négy óta ébren voltam, mert a párom egyéniben indult, szerettem volna elindítani a hét órás rajtnál, úgyhogy sokat nem pihentem aznap. Fenyvesen váltottunk, jól haladtam, de fáradt voltam, és jött a vihar. Eleinte úgy voltam vele mit nekem vihar, menni fog, aztán az esőkabátom is elázott, kaptam egy anorákot a kísérőmtől, cipőt nem cseréltem, pedig állt már benne a víz. Gondoltam, ha eláll az eső, lecserélem a szárazra. Aztán úgy 35 kilométer után megborultam fejben, úgy gondolom, leginkább a fáradtság lehetett az oka. Volt már hogy csukott szemmel futottam. Hiába a koffeintabletta kólával kombinálva, reszkettem a hidegtől és az álmosságtól, szúrt a combom, fájt a gerincem mellett az izom, nem tudtam ép ésszel gondolkozni. Nem vagyok egy hisztis ember, de a telefonomat a vízbe hajítottam, sírtam, a családomat emlegettem, hogy mire volt jó ennyi edzés, és valakinek el kell látnia a kislányomat, nem kaphatok tüdőgyulladást. Úgyse érünk be ilyen körülmények között szintidőn belül, a párom úgyse fog 16 óra futás után a viharban leváltani, a vihar végét kivárni pedig nincs lehetőségem, mert akkor is kicsúszunk a szintidőből, ráadásul még 70 km volt hátra. Így sajnos egy önző döntést hoztam, a párom megkérdezése nélkül feladtam, amire nincs magyarázat, belátom sportszerűtlen volt. Soha nem történt még velem ilyen. Itt is üzenem neki, hogy őszintén sajnálom, és megértem, hogy haragszik.