Happy New Trail 2022

A Happy New Trail 2022 egy kiváló évindító futórendezvény a Budai-hegységben, ahol már az esztendő első napján szeretett sportunkat, a terepfutást űzhetjük. 

Előzmények

Még novemberben Csanya megkérdezte tőlem, van-e kedvem futni egyet január elsején a Happy New Trailen. Ahogy 2020-ban, úgy idén is terveztem az indulást, ezért rávágtam, hogy igen. Kaptam is egy VIP-meghívót, amit ezúton is hálásan köszönök.

Gyakorlatilag a teljes decemberem kiesett betegség miatt. A covid átment a csapataimon és bár két gyortesztem is negatív lett, eléggé erőtlen voltam és edzeni sem tudtam. A Budai Trail téli verziója lett volna a decemberi fő megmérettetésem, amit kihagytam.

Funrun

Maga az ötlet szerintem jó. Tudunk egyet futni Szilveszter másnapján. Ez akad, akinek babonából jó, s vannak, akik nem buliznak, nem isznak, így simán tudnak a pihenőnapon futni egyet. Ez jól látszik az eredményeken is.

Számomra a Happy New Trail 2022-es rendezvénye arról szólt, hogy a hosszú kihagyás után fussak egy kényelmeset, beszélgessek a rajt-célban az ismerőseimmel, s ha körülöttem jár valaki a pályán, vele is. Talán ez is az esemény célkitűzése, hiszen bár akadnak kiemelkedő eredmények, díjátadó, eredményhirdetés nincs.

Alapvetően nem szeretem azokat a versenyeket, melyeken nincs fedett versenyközpont, de a szoktalanul jó idő miatt ezúttal semmilyen probléma nem adódott a szabadtéri várakozással és beszélgetéssel a rajtig. Gyorsan el is telt az idő, s a bemelegítésre jutott pár perc.

Mivel végig nagyon könnyedén haladtam, gyakorlatilag nullára redukáltam a fölösleges mozdulatokból adódó energiapazarlást, ezt a szűk 16 kilométert jól esően, sok beszélgetéssel tudtam teljesíteni. Az összes emelkedőt megsétáltam, lefelé rágyorsítottam, a sík részeken pedig kocogtam. Ez így volt kerek.

Tényleg nagyon sokat dumáltam. Mindig akadt egy ismerős, vagy be lehetett csatlakozni beszélgetésekbe, esetleg megszólítottak. Igazán közösségépítő volt a Happy New Trail 2022 első napján. Tehát nekem valóban azt adta, amit vártam és amit a felépítéséből valószínűleg a Terepfutás.hu is tervezett.

Az útvonal

A Happy New Trail 2022-es útvonala hosszabb egy betétkörrel a 2020-asnál, így már közel 16 kilométeres és tartalmaz 590 méter szintemelkedést. Jól futható, de mégis tartalmaz néhány erős emelkedőt.

Az első hurok a Hármashatár-hegyi reptér mellett Hűvösvölgy felé tekereg és megmássza a Vadaskerti-hegyet. Az eredeti útvonalra a Határ-nyeregben térünk rá. Az Oroszlán-szikla, a Fenyőgyöngye, a Guckler Károly (panoráma) út és a Hármashatár-hegy a főbb attrakciói. Ismert ösvények, könnyű pálya, csak a HHH támadása kihívás.

11 alkalommal kezdtem korábban a BÚÉK 20 teljesítménytúrával az évet, de mióta Csanyáék előjöttek az ötlettel, áttértem a Happy New Trailre. S biztos, hogy ha tudok indulni rajta, ez lesz az évindító terepfutásom a következő pár évben is. Jó ötlet, remek hangulat, szuper társaság. Köszönöm!

Platformok

Ajánló

facebook
play
instagram
youtube