Losonc Timi a Körről és a Vipaváról

Ha Losonc Timi nevével találkozunk a terepfutással kapcsolatban, egy mindig vidám, mosolygó, céltudatos lány arca ugrik be valamennyiünk számára. Ráadásul ebben az esztendőben a Salomon 24h Vertical Challenge és a börzsönyi Kör után a szlovén Ultra Trail Vipava Valley 160 kilométeres távját is behúzta, nem is akárhogy. Terepfüggők, fogadjátok szeretettel a Losonc Timi-interjút!

A legutóbbi Trail Talk óta női rekordot futottál a Körön. Mennyit készültél, mik voltak a felkészülés, a bejárások sarokpontjai?

Húú, nem most volt már, de becsukom a szemem és mindenre vissza tudok emlékezni, mert a teljesítésen túl a bejárás, a felkészülés is fontos állomások voltak. A Salomon 24h Vertical Challenge volt az a lépcsőfok, amikor hazautazva hangosan is ki mertem mondani, hogy készen állok arra, hogy a Körrel próbálkozzak. Azt tudtam, hogy fizikailag rendben vagyok, de a pályát nem ismerem eléggé. Ezért 5 szakaszra bontva bejártam a teljes útvonalat. Volt szakasz, amit már ismertem részleteiben. Fontosnak tartom, hogy mindenki tudja, a Börzsöny nem játék. A Kör nem kispályás móka. Nem lehetetlen, de tiszteljük eléggé ahhoz, hogy felkészülünk rendesen. A bejárás és a térképismeret nekem nagyon kulcsfontosságú volt, s mint mikor vizsgázol, májusban úgy álltam Királyréten a rajtban, felkészülve. Tudtam, hogy mindent megtettem, az időjárást nem tudtam befolyásolni egyedül.

Losonc Timi a Körön. Fotó: Andrew

Ki segített neked és mi alapján határoztad meg a frissítők helyzeteit?

Andrew és Viola frissítettek. Számomra fontos volt, hogy olyan személyre bízzam a support szerepet, aki csukott szemmel ismeri az ösvényeket, ha épp valami gond van, egy mondatból tudja hol vagyok, mi a teendő. S aki ismer engem is annyira, hogy tudja, mikor mire lehet szükségem. Alapvetően az ultrázás fejben történő dolgaival jól vagyok, így nem szoktam külső noszogató segítséget kérni, de van az a pillanat, amikor meg kell kicsit lökdösni a másikat, hogy haladjon szépen tovább, ne a ponton időzzön. A legjobb segítőket választottam, ezt mondhatom. Alapvetően szerettem volna egyedül is érezni magam, hiszen ez az út erről is szól, így nem terveztünk túl sűrű találkozásokat, de nagyjából a megközelíthetőség és lehetőségek alapján olyan 2-3 óránként találkoztunk. Kulacsok újratöltése, szilárd kajával és útravalóval feltankolva köszöntem el tőlük minden alkalommal.

Mennyi ideig tartott kipihenni a Kört, valamint van esetleg valamilyen regenerációs praktikád?

Erre a kérdésre nem a Kör alapján válaszolnék, mert ott pontosan azt nem tartottam be, amit korábban mindig és azóta is. Fizikailag azt éreztem, hogy van erőm és minden rendben van. Valójában nem hagytam elég időt a regenerálódásra, s így történt, hogy három héttel később egy versenyt túltoltam, aminek következtében túlterhelés miatt egy részleges vádli izomszakadást sikerült szereznem. Jól megtanultam. Azóta sokkal, de sokkal óvatosabb vagyok. A nyári tervek így törlésre kerültek, s a türelmes, fokozatos visszatérés jó tanulóidőszak volt számomra. Hogy mit csinálok másképp azóta? Igazából ugyanúgy cselekszem, mint előtte. 13 éve futok, s ez volt az első sérülésem, amit csakis azért szereztem, mert olyan cselekvéseim voltak, amiket tudtam, hogy még nem szabadna.

Meg kell kérdezzem… Nem tartottál a börzsönyi medvétől? Hogyan állsz az erdei állatokhoz?

Mosolygok ezen a kérdésen. A medvétől nem tartottam. Zajongva járom azért az erdőt. Volt nálam futóbot, ami csapott akkora zajt, hogy jelezhettem, közlekedek és nem ér váratlanul egyetlen erdei élőlényt sem. Persze, sose tudhatod. Azonban bennem nem volt félelem. Sokat járok éjszaka az erdőbe, s úgy tartom, hogy az erdő az állatoké, ott én vagyok a vendég. Igyekszem figyelni és úgy közlekedni, hogy ne zavarjam meg őket nagyon. Ha találkozom egy vaddisznóval, őzzel, rókával, akkor igyekszem úgy elkerülni, hogy ne érezze azt, hogy felé igyekszem. Többet nem tudok tenni. Furcsán hangozhat, de éjszaka szívesebben közlekedem az erdőben, mint a városban. Ha a Börzsönyben éjszaka egy ember jött volna velem szembe, lehet kicsit jobban megdobban a szívem, mint amikor elfutottam egy alvó vaddisznócsoport mellett, akik szanaszét futottak ijedtükben.

Losonc Timi stratra készen
Úton

De nem a Kör volt az éved utolsó nagy durranása, mert tartogattál valamit még a tarsolyodban. Indultál és nyertél a szlovén Ultra Trail Vipava Valley (UTVV) 160 kilométer hosszú Emperor távján. Kezdjük ott, hogy miért esett erre a versenyre a választásod?

Ahogy már korábban említettem, a nyári időszak kimaradt. Azt elengedtem teljesen. Nem volt nehéz, de bíztam benne, hogy ősszel még lesz lehetőségem egy jót versenyezni és inkább erre fókuszáltam. Az UTVV évek óta a kedvenc külföldi versenyem. Úgy éreztem, hogy a legjobb döntés, ha az első 100 mérföldes kihívásomat is itt futom. A verseny eredetileg májusban szokott megrendezésre kerülni, s 2020-ra volt betervezve, de türelmesen kivárva, másfél évvel később sikerült kijutni és elindulni a versenyen. Lehet, hogy elfogult vagyok, de a táj csodaszép, az útvonal néhol kicsit technikás, de nem mondanám nehéznek ilyen szempontból. Az útvonalvezetés is jó kihívás, mert 140 km megtétele után vár még a versenyzőkre egy 10 km, 1100 m szintemelkedéses megmérettetés. Hülyén hangzik, de ez a legjobb része a versenynek. Benne van a többi távban is, így ezt a részt az 50 és 100 km teljesítéséről is ismerem. Mégis nagyon vártam. Nanos. A hegy neve, ahova utolsó csúcshódításként fel kell mászni. Nem tudom elmesélni az érzést, ezt át kell élni

A felkészülés a korábban beszéltek és leírtak alapján is szisztematikus, aprólékos volt a sérülés ellenére is. Miben kellett mégis eltérni a megszokottól, hogy ilyen sikeres lehess ezen a kemény eseményen?

Nincs különösebb eltérés. Tudatosan megyek előre a terveimmel. Évek óta az egyre hosszabb, szintesebb versenyeket preferálom, s ha csak tehetem, akkor az edzéseim is ez alapján végzem. Ami érdekesség, s ezt már többen is megjegyezték, hogy a sík részeken nem vagyok elég erős, de amint a terep sziklás, köves, technikás, egyre meredekebb, életerőre kapok és török előre. Alföldi lány vagyok, mégis a magashegyi, sziklás terepen érzem magam igazán komfortosan, olyankor érzem azt, hogy hazaérkeztem.

Magán a versenyen mikor és milyen jellegű holtponttal kellet megküzdened?

Holtpont nem volt. Egyszer sem jutott eszembe, hogy ez nekem nem menne, vagy abba kellene hagynom. Igazából amikor már tudtam, hogy a Nanos lábánál vagyok, és azon a hegyen bárhogyan is átküzdöm magam, a teljesítési időből mindenre is van időm, akkor végre megengedtem magamnak, hogy leüljek és egy tál forró levest megegyek. A második éjszakára kezdett hűvös lenni, én is kicsit lassabban haladtam persze, s nem termeltem annyi hőt. Ott picit éreztem, hogy érdemes az előre küldött csomagból felöltözni. Felvettem egy hosszú felsőt, bár az időjárás végig kedvezett nekünk és tökéletes volt, úgy éreztem, a nagy hegyre ez még jól fog jönni. Jó döntés volt, mert a csúcs kopár, szeles arcát mutatta éjszaka. Holtpont nélkül voltam. Tudtam, mit akarok és azt is tudtam, hogy képes vagyok véghez vinni. Nagyon motiváló volt, amikor 100 km után elővettem a telefonom, s láttam, hogy otthonról milyen sokan drukkolnak nekem és követik a teljesítésem. Ilyenkor válaszolni nem igazán szoktam, de elolvasom az üzeneteket és nagyon jól esnek. A barátaim, akik hisznek bennem és tudják, hogy csakis azért vagyok ott, mert ott a helyem.

Célban
Büszkén

Böngészve az eredményeket látszik, hogy Vitovlje (41,3km) és Renče (83km) között az élre álltál. Nyomott az első hely, vagy mivel az osztrák hölgy le volt maradva, inkább nyugodtan haladtál?

Vicces volt ez a helyezés dolog. Egy ilyen versenyen 100 km-ig biztos nem foglalkozom vele, de utána se nagyon, mert a végéig történhet bármi. 41 km-hez érkezve a frissítőponton találkoztam Corneliaval, nagyon kedves lány volt már a rajtban is. Mosolyogtunk, vártam, hogy induljon, de még evett, ivott. Így arról a pontról előbb indultam el. A következő frissítőpont 50 km körül volt, ott közölték velem, hogy első nőként érkeztem. Meglepődtem, itt tudtam meg, hogy hol tartok. Persze még az elején voltunk a versenynek. Legyintettem és mentem is tovább. Nem versenyeztem mással, csak a saját tempómat, pulzuskorlátaimat vigyáztam. Néha eszembe jutott, hogy bármikor jöhet valamelyik lány, mert vagyunk páran, de ez nem történt meg. 100 km. Ahol először ránéztem a telefonomra. Ott tudtam meg, hogy 45 percnyi különbség van köztem és Cornelia között, s ez az idő egyre csak nő. Persze én is sokat lassultam, de itt egy picit megnyugodtam. Eszembe jutott, hogy ez nagyon furcsa. Két éve a 100 km-en is hasonló történt, bár ott az első pillanattól én vezettem, de nem bíztam el magam. Bármi történhet. Tudtam, hogy vannak nagyon tapasztalt ultrások a versenyen, így tettem a dolgom. 140 km-nél foglalkoztam és matekoztam először igazán azzal, hogy az első hely megtartását illene bezsebelni, ha már eddig ilyen szépen sikerült megtartani. S ott tudtam, hogy ha haladok tovább a terv szerint, ami fokozatosan csökkenő tempót mutatott persze, akkor nagyon nagy probléma nem lehet. Kevés esély van arra, hogy valaki ezen a távon olyannyira összeszedje magát, hogy beérjen. Ha mégis, akkor megérdemli

Mennyire voltál egyedül az útvonalon? Előtted és mögötted sokszor 20-20 percekre jártak a többiek. A magányosság előnyt vagy hátrányt jelent egy ilyen hosszú versenyen?

A verseny elején még olyan 30-40 km-ig folyamatosan együtt haladtam valakivel. Utána egyedül maradtam teljesen. Szeretem ezt az érzést. Tényleg ki tudok kapcsolni, csak arra figyelek, hogy mit csinálok, hol vagyok. Milyen körülöttem a táj, az apró dolgokat is észreveszem, s van hogy elgondolkodom a megoldandó nagy feladataimon, döntési pontokon. S van, hogy teljesen üresen haladok előre. Amikor kitisztulnak a gondolataid, nincs benne akadály, nehézség. Persze egy idő után hiányzik, hogy legyen körülötted valaki, s akkor megérkezel egy frissítőpontra. A verseny végére pedig beértem a másik távon futók végét, így időről időre újra emberekkel találkoztam. A terepfutás összehozza a kis közösséget, s ilyenkor mindenkit úgy köszöntesz, mint egy ismerősöd. Hisz a közös pont a terepfutás, az ultrázás. Ugyanazért vagyunk ott, s mégis más-más akarat, cél, motiváció visz előre bennünket. Keveset beszélgetek ilyenkor másokkal, de ha megszólítanak, örülök hogy tudunk információt cserélni, megtudni ki honnan jött.

A frissítésedről mesélnél? Persze akkor, ha ez nem stratégiai titok.

Sose gondoltam, hogy el kellene titkolnom. Hogy miért? Ami nekem működik, lehet hogy neked már egyáltalán nem fog. Támpontokat szívesen adok, de mindig azt szoktam mondani, hogy ezt magadnak kell kitapasztalni. Én például nem szeretem az izotóniás italokat, képtelen vagyok meginni. A Hammer Nutritionnak van egy Perpeteum nevű italpora, ami fehérje és szénhidrát alapú, azt hajlandó vagyok meginni a vízen kívül, egyébként ha lehet, csak sima vizet iszom. A frissítőpontok közt gélt ettem, meg néha egy-egy müzliszeletet, ami aszalt gyümölcsökből és magvakból áll, a pontokon pedig igyekszem egy ilyen távon mindig valami szilárd, lehetőleg sós ételt is enni. Először fordult elő velem, hogy versenyen megettem egy pizzaszeletet. 110 km-nél jártam és ott helyben sütötték a srácok. Nem akartam, de olyan jól nézett ki. Mivel itt a tempó már teljesen más, mint az elején, ezért a gyomrom jobban tud emészteni is. Ehhez viszont fontos, hogy folyamatosan kapjon ingereket, inputot úgymond. Egy gyakori hiba szerintem az, hogy az emberek nem kezdenek el időben és elég rendszeresen frissíteni. S ha órákkal később rájönnek, hogy most ideje lenne, akkor a gyomor már teljesen máshogy reagál, sokkal nehezebben fogadja be az ételt, s ebből jöhetnek a gondok

Dobogón
Győztes jutalmak

Ha kipihened magad, mi a következő verseny, amin találkozhatunk?

Egyelőre újabb versenyt nem tervezek. A téli időszak az alapozásról szól, tavaszig inkább saját kihívásaim lesznek. A nyári pihenés után visszatérek a havi Timi’s Ultra Series gyűjteményemhez is, ez jól elszórakoztat, s néha ad egy kis pluszt az edzések mellé. A jövő évi versenynaptáram még kialakulóban, meglátjuk mi fog beleférni. Az biztos, hogy a 100 mérföldesek világa magával ragadott és ezen a szinten szeretnék még több tapasztalatot szerezni. A bakancslistám őrületesen hosszú, csak győzzem végig járni a jobbnál jobb versenyeket.

Lesz egyszer Losonc Timi az UTMB-n is?

Jó kérdés. Nem tudom. Volt már CCC-sorsolásom, idén is mehettem volna, de végül visszamondtam. Nem a sérülés miatt, hanem még tavasszal azt éreztem, hogy ezt most mégse szeretném. Csodás helyen vezet az útvonal, nagyon jó hangulata van, s közben az a tömeg… Szeretem a nyugisabb versenyeket. Nem mondom, hogy nem, de amíg a listám ilyen hosszú, nem biztos, hogy az UTMB egyik távja lesz, ami a nagy versenyeim egyikét elviszi. Persze ki tudja, lehet hogy jövőre mégis ott találom magam a rajtvonalon.

Losonc Timi korábban már interjúzott velünk, olvasd el azt az anyagot is. Klikk ide!

UTVV
Kilátó az UTVV-n
facebook
play
instagram
youtube