Szavanna Trail 2021

Az, hogy újra versenyezhetek, kifefejezetten nagy motivációt jelentett, így tök egyértelmű volt, hogy belevágok a Szavanna Trail 2021-es forró nyári kihívásába. 

REGENERÁCIÓ

A precízen ütemezett heti edzések mellé kifejezetten fontos tényező, sőt, talán az egyik legfontosabb a fejlődés, a terhelhetőség érdekében, hogy miként és milyen gyorsan pihenjük ki az adott edzést vagy versenyt.

A múlt heti BUMM Hegyvidék Minimaraton második helye bőven okozott fáradtságot, így teljesen egyértelmű volt, hogyan kezdem a hetet. Hétfőn rendre az Aquaworld Oriental Spa részlegén kezdek és a szauna, gőzfürdő, bioszauna hármast ütemezgetve a 15-17 fokos vízben szoktam állni.

A meleg és a hideg váltakozása rendkívül pozitív élettani hatásokkal bír, mely mellé nem szabad elhanyagolni a megfelelő folyadék és ásványi anyag pótlást. Hétfőn sosem edzek komolyabbat, maximum erősítek, jógázom, hengerezem és bosuzom. Ezek összessége segít abban, hogy keddtől újra érdemben tudjak edzeni.

Nem indult jól...

VERSENYNAP

Nézve a Szavanna Trail 2021-es mezőnyét, kifejezetten vágytam arra, hogy az első húszban végezzek. Azonban az előző délutáni évfordulós sushi-evés miatt igen csak teli voltam, ami még másnap is leterhelte a szervezetemet. Nyilván nem kellene zabálni, de házassági évforduló egyszer van egy évben.

A bemelegítésem sem sikerült túl jól, de igyekeztem elérni a megfelelő rajtállapotot. A fokozatosan növekvő tempó mellé néhány repülőt raktam, de valami hiányzott, nem igazán tudtam rápörögni.

VERSENY

A mezőny közepéről rajtolva nagyjából be is áraztam magam. Még így is sorra futottak el mellettem, irtózatosan be voltam savasodva, egyszerűen nem tudtam váltani. A komolyabb emelkedőket megsétáltam, lefelé nem volt tempóm, szarul éreztem magam. De végig beszéltem belül, próbáltam feltüzelni magam a prduktívabb teljesítményért.

Kb. a táv felénél, a lejtős szakaszon aztán történt valami. A lejtős etapon a gondjaim megszűntek és elkezdtem harapni. Gyorsultam és vissza is előzgettem a mezőny nagy részét. A komolyabb emelkedőket ugyan megsétáltam, betoltam egy gélt, ittam rá bőven, ami újabb forrást biztosított a későbbiekre.

A végére összeállt

A Szavanna Trail 2021-ben is forróágot hozott, így a mellényben vitt 2*6 dl víz életmentőnek bizonyult. A lejtős, nekem kedvező szektoron ugyan nem értem el azt a tempót, amit szerettem volna, de sikerült leszakítanom magam mögül minden üldözőt és aki látótávon belül volt, megelőztem.

Ezen a forró napon a hajrának köszönhetően 1:01:29-es idővel éppen a férfi 20. lettem, ami a célkitűzésem volt. Nagy mentés 🙂

KÖZÖSSÉGI KALANDOZÁSOK

facebook
play
instagram
youtube
Translate »