„Az erdő, a hegy volt a játszóterünk”

A Terepfüggők vendége ezúttal egy igazán elhivatott futó, Hajduk Eszter, akivel annyi mindenről beszélgettünk, hogy azokat nem is lehet részletezni egy ilyen rövid felvezető szövegben. Amennyiben szeretnél több lenni, szerintünk mindenképpen olvasd el és okulj Eszter hibáiból, vagy építsd be azt, amitől ő ennyit tudott fejlődni. 

Ahhoz, hogy valaki szeresse a természetet és ennyire eltökélt legyen, mély benyomások, pozitív ingerek kellenek. Nálad mi váltotta ki a terepfutás iránti szerelmet?

Mindig is közel állt hozzám a természet, hiszen a hegyek ölelésében, az erdő mellett és tavak partján nőttem fel az Ó-Bükkben. Télen korizni jártunk a tóra, ahol nyáron majomhintáztunk a vízben. Az erdő, a hegy volt a játszóterünk, szánkóztunk, gombásztunk és bunkert építettünk. Természetes volt, hogy édesanyámtól a „hova mész?” kérdésre a „ki” a tavat és az erdőt jelentette. Ebből a gyerekkori élményből táplálkozom a mai napig, hálás vagyok, hogy ez megadatott. A mozgás folyamatosan életem része volt, csak a ’sporteszköz’ változott időről-időre vagy épp az időjárás függvényében bringáról snowboardra, squash ütőről boxkesztyűre vagy épp egy ló feletti nyeregre. De egy véletlen találkozás a teljesítménytúrázással indította el bennem (újra) a futás iránti vágyat, amolyan szerelem volt első látásra.

Fotó: verkor.hu

Nagyjából egy éve futsz rendszeresen, amennyiben az információim helyesek. Magadtól készülsz, vagy van esetleg edződ?

2018 augusztusában találkoztam először a TT fogalmával, de egy csábítóbb Pet Shop Boys koncert a SZIN-en meghiúsította a vértesi túrát. Viszont másnap egyedül vágtam neki egy huszonkilis távnak, mert túrát nem adunk fel, de ha mégis úgy alakul, kötelezően bepótoljuk. A szakadó esőben tanultam meg a mondást: rossz idő nincs, csak felkészületlen túrázó (futó). Majd a legjobb barátnőmmel, aki a súlyát szerette volna csökkenteni, kezdtünk el túrákra járni. Azóta már ő is rendszeresen fut és mindketten próbáljuk motiválni a környezetünkben lévőket a testmozgásra. Közben jött gyerekkori barátom ötlete – aki akkor már javában rótta a kiliket a Bükkben-, hogy csináljuk meg együtt a Bükk 900-at. Akkor még bakiban futottam utána Tar-kőről Három-kőre. Gyulának köszönhetem, hogy bevezetett a terepfutás rejtelmeibe. Később többedmagunkkal egy közös egyesületet, az Ó-Bükki Farkasokat is megalapítottuk.

De rendszeresen futni 2019 januárjában kezdtem. Mindig hangsúlyozom, hogy hobbifutó vagyok. Gyerekként atletizáltam, remek edzővel, aki megalapozta a mostani futásaim, ő tanított meg többek között a helyes levegővételre. Hetente jártunk versenyekre és élveztük, ha dobogóra állhattunk. A mostani futások nem az érmek hajszolásáról szólnak, hanem hogy kiszakítsam magam a dolgos hétköznapokból, ahol átadhatod magad a futás örömének, hogy eggyé válj a heggyel, erdővel, hogy felszabadult legyél és érezd a szabadságot. Ahol nincsenek korlátok, csak te vagy és a táv, amit meg kell tenned. Mert akármilyen piszok nehéz is, meg kell csinálni. Egy barátom mondta, hogy aki lefut egy 50 kilis távot, az már ’mindenre’ képes. Nem ijed meg az élet nehézségeitől sem, mert az akarata nagyobb annál, semhogy feladja. Szóval, nem, nem készülök edzővel, meg szeretném tartani ezt a hobbit annak ami. Életélvezetnek.

Mesélnél az első „hivatalos” versenyedről? Ez egy igen nagy vállalás volt.

… talán túl nagy, kéretik nem utánam csinálni! Tán két hónapnyi rendszertelen, TT-ken és héba-hóba történő edzéseken végzett futás után részt vettem a március eleji Ensport Vértes Terep Maraton maratoni távján. Gondoltam miért ne egyből a maraton, hiszen az állóképeségem a különböző sportokból és az erőnléti edzésekből kifolyólag adott volt. Persze a fullra szalagozott pályába sikerült még plusz 3 kilit beletenni, mert vitt a Klangstrahler Projekt a fülemben, de én akkor is olyan boldog voltam mikor beértem a célba egy 5 óra közeli idővel. Határtalan érzés, hogy megcsináltam és ez már az enyém.

Rá egy hónapra jött egy 77 kilis Vérkör női ötödik hely, aminél örömmel konstatáltam, hogy az akarat nagy úr és mindent legyőz, csak épp azzal nem voltam tisztában, hogy a lábamban a szalagok még nincsenek felkészülve a túlzott terhelésre és apró lépésekkel kellett volna hozzászoktatom magam a távokhoz. Legyen ez tanulság a kezdő futók és túrázók számára, remélem okosak lesznek, az én káromból tanulnak és nem a sajátjukéból.

Milyen elvek, gyakorlatok mentén hajtod végre a hétközi feladatokat, s hogyan választod ki a megfelelő versenyeket?

Gyula barátom kezdőként rengeteg infóval ellátott, tőle tanultam, hogy lassabban fuss, mint ahogy bírnál. Így sokáig munka előtt hajnalban napi 3-5 kili fért bele, síkon 6 percesekkel, de nagyon hektikusan. Befolyásolta az IT szalag is, amit masszázzsal, hengerrel és végszükség esetén fascialis (kötőszöveti) kezeléssel tartok karban. Hétvégén szintes teljestménytúra vagy hegymászás adta az alapot a combizmok erősítésének. Keresztedzésnek heti szinten bringa és úszás, de most kacérkodom a funkcionális jógával is.

De ez mind idő, amiből kevés van. Hiszek abban, hogy egy-egy verseny utáni regenerációra fordított kellő mennyiségű idő, pozitív hatást gyakorol a további futásokra. Az eltelt egy év alatt kialakult egy rendszer, ami a reggeli és délutáni rekortánon, illetve hétvégén terepen végzett edzésekből áll. A hétvégi futások rendszerint egy-egy TT megfutását jelentik.

A bemelegítés és a nyújtás számomra kőbe vésett, ezeket nem ajánlott elkummantani. Az edzésbeli távok viszont változóak, nagymértékben a versenyektől függenek. Néha egy-egy tájegység iránti vonzalom, annak felfedezése jelenti az okot a nevezésre. Például tavaly ősszel az 50 kilin a 2400 m szint ellenére is imádtam a Naszályt, mert országunk elfeledett, de annál varázslatosabb kirádulóhelye. De ilyen volt a három várat érintő zempléni 45 kilis futás is. A Téli Börzsöny Trailen viszont farkastársaimmal is találkozhattam, így az adott motivációt. A lényeg, hogy a tavalyi év felelőtlen futásai hatására egy kicsit tudatosabban építettem fel ezt az évet, figyelve, hogy a versenyek egymásra épüljenek és a közöttük lévő időt hasznosan töltsem el, de e mellett -ha úgy alakul- szabad mozgásteret adva egy-egy promt eseménynek.

Fotó: okofutas.hu

A táplálkozás szerintem az egyik legfontosabb szegmense a terepfutásnak. Te mire figyelsz oda az étkezéseknél?

Lényegi kérdés! Szerencsére nem érzékeny a gyomrom, ha úgy adódik egy jó körömpörit sem utasítok vissza. A Vérkör után az oroszlányi cukrászdában megkéreztem melyik süti tartalmazza a legtöbb kalóriát, így a franciakrémesből toltam kettőt. Véleményem szerint a titok a változatos étkezésen van és mellette a mennyiség betartásán. Noha nekem soha semmilyen súlyproblémám nem volt, így könnyen beszélek. De ez a genetikán túl függ az akaraterőtől is, hiszen ki ne csábulna el a finom étel láttán. Viszont, ha vannak céljaid, akkor a sütit az ünnepnapokra hagyod és nem zabálsz össze-vissza, mint egy disznó. Amúgy innentől csak önmegtartóztatás kérdése, aminél ha mantrázod, hogy cél-cél-cél, akkor az agyad ezt tudatosítja és nem lesz olyan nehéz ellenállni egy-egy finom falatnak. Sőt az emberi test egy csoda, pontosan tudja mire van szüksége. Így figyelni kell rá és megmondja mit kíván (vagyis miből van hiánya).

Ha konkrétan kérdezed, akkor reggel egy pohár vízzel indítom a napot. Általában reggelire pelyhek és fehérje, ebédre saláta és fehér hús, vacsora pedig magok. Mindenféle, a diótól a földimogyoróig. Vagyis amit kíván a szervezet, semmi sincs kőbe vésve, a mennyiségen és a minőségen van a hangsúly. Edzés utáni fehérjeturmix, plusz aminósavak, vitaminok. A verseny közbeni frissítés már érdekesebb téma. Figyelek a sóháztartásra (sótabi mindig van nálam), a magnéziumszintre, az energiabevitelre a különböző shotokkal, mellette a mumusomra, a vízivásra is. Nem vagyok egy ep-n elidőző, sőt legutóbb a Börzsönyben egyszer sem álltam meg frissíteni, mert nem indokolta.

A korábbi kérdések körvonalazzák, hogy mennyire összetett egy dobogó elérése. Ugyanis Te életed első dobogós pozícióját érted el a Téli Börzsöny Trailen. Milyen volt a verseny és milyen érzés volt a pódiumon állni?

Hú, kezdhetem a végéről? Óriási, de nem azért, mert a dobogóra állhattam, hanem mert pont minden összejött. Farkastársaim is érmesek lettek a rövid távon, öröm volt velük együtt átélni ezt a pillanatot és példaképemmel, Janek Noémivel állhattam egy dobogón, amit álmaimban nem gondoltam volna. Főleg úgy, hogy egyáltalán nem vonzott a pódium és a mai napig úgy gondolom – és ezt a Téli Börzsöny Trail sem változtatta meg-, hogy van az UFO kategória, majd jön egy nagy szakadék és vagyok én.

Azért nem adták olyan könnyen a bronzérmet. Reggel egy rövid bemelegítés után épp a rajt pillanatában léptem ki az ajtón, így elmaradt a rajt előtti pici stressz érzés, ami jót tett a futásnak. Könnyedén indultam egy kaptatós felfelé menetnek. Ideális hőmérséklet, a táj a tél és a tavasz között váltakozott. Jöttek a kilik, ep-k, ahová rendre második helyen érkeztem, de ilyenkor tudom, hogy lesz ebből akár még tizedik hely is, így mindig elviccelem. Futottunk hóban, de már hóvirágért kiálltó erdei utakon is. Néhol rézsűs hegyoldalak, lefagyott részek, meredek emelkedők, ami kivette az energiát.

Közben Dia utólért, csodáltam a felfeléit, én lefelé nyulaztam neki. Kerülgettük egymást, de a cél előtti utolsó emelkedőn nem tudtam vele tartani a tempót, viszont úgy gondoltam, talán becsúszhatok a harmadik helyre. Az iskola bejáratánál Csanya akasztotta a nyakamba a befutóérmet és egyben közölte, hogy harmadik vagyok. Érdekesen éltem meg a pillanatot, mrt ahogy már említettem, nem az éremszerzés futásaim célja. Hazudnék, ha azt mondanám az utóbbi versenyeken elért dobogó közeli helyezések miatt nem piszkálta a fantáziám, hogy egyszer én is fenn állhatok, de úgy vélem, a futás legyen kikapcsolódás és ne egy újbóli stresszforrás.

A pillanatnyi boldogságnak hamar vége szakadt, mikor a dugóka ellenőrzésekor kiderült volt egy lány, aki még Noémit is megelőzte. Kissé csalódottan kullogtam oda farkastársaimhoz, nem futottam ki magam és maradt még bennem, de így is örültem a 3:33:51-es teljesítésnek. Majd az eredményhirdetéskor derült ki, hogy egy véletlen dugóka-csere miatt az ’első lány’ valójába egy fiú, így mindenki feljebb állhatott egy lépcsőfokot, hát így kerültem fel én is a dobogóra. Ezúton gratulálok Noéminek és Diának az elért eredményükhöz és ahogy Noémi mondta, ez valóban egy boldog dobogó volt!

Fotó: panoramatrail.hu

Mik az idei év további tervei?

Az téli alapozó futások, versenyek után a VTM-re idén is nevezve vagyok, jó összehasonlítás lesz a tavalyi évi eredménnyel. A Bükki Kilátásokat sem hagyom ki, ott egy Fun Run táv van a naptáramban. Mindezek előtt egy remek útvonalú Hello Pilis Trail a cél és nagyon kérdőjeles a Mátrabérc, majd a nyáron a TT-ken és hegymászással szeretném erősíteni magam egy őszi hoszabb távra. Nem utolsó sorban, Egyesületünk, az Ó-Bükki Farkasok szervezésében az április 18-án második alkalommal megrendezésre kerülő Terra Incognita Ó-Bükk Trailen is jelenésem va.

facebook
twitter
instagram