Catch KisNono challenge

Szenzációs idő, remek útvonal, sok extra és pár szarvashiba, ami a BTHE eseményét röviden jellemzi. 

A Börzsöny Vulkántúrára készülve kapóra jött, hogy Márianosztráról egy héttel az esemény előtt egy közepes hosszúságú, enyhén szintes túrát szerveznek a hegységben. Kapva az alkalmon előneveztem Nonkával. Külön tetszett, hogy (az általam gyűlölt lineáris túrák rajt-cél megközelítésétől eltérően) ezúttal kisvasúttal lehetett eljutni a rajtba. Vagyis csak majdnem addig, mert egy bemelegítő futást meg kellett ejteni az iskoláig. A kisvasúton midnenféle földi jóval és ajándékokkal várták a túrázókat, rendkívül kedvesen.

Sajnos a heti felkészülés során követtem el taktikai hibákat, melyeket mindössze enyhíteni lehetett, kiküszöbölni nem. Már az iskoláig történő kocorászás alatt éreztem, hogy az izomzatom rohadtul nem kedveli ezt a mai kis börzsönyi kiruccanást. Nem is neki kell, hanem nekem.

A sok futásom, túrám ellenére kijelenthető, hogy egy lusta disznó vagyok. Éppen ezért nem szeretem, ha a rajtba gyalogolnom kell, mint mondjuk most. Talán annyiban kapóra jött, hogy be tudtam melegíteni. A suliban külön várták az előnevezőket és a helyszíni nevezőket, ami plusz pont, viszont rossz, hogy ezt nem írták ki sehova, így ha nem vagyok lusta és nem utálok sorban állni, nem kérdezek rá és felbosszantom magam. Végül egész elfogadható gyorsasággal túlestünk ezen a procedúrán és útra kelhettünk.

Manapság a teljesítménytúrázás és a terepfutás szorosan összekötődik. Aki nem így látja, az vagy burokban él, vagy nem meri beismerni ezeknek az összemosódását. Rengeteg hajdani túrázó fut. Ez egy divat, amit sokan meg is lovagolnak. Tegyük hozzá, hogy egészséges sport a terepfutás, erdőben történik, s csak nüanszok választják el tempóban a teljesítménytúrától. Én nagyon büszke vagyok azokra, akik hosszúkat gyalogolnak vagy futnak. Mind a kettő sportértéke megegyezik. Ezen az eseményen is sokan futottak, köztük mi is.

Már az elején gyönyörű idő fogadott. Meg is szabadultam a sapkától, a csősáltól, a kesztyűtől és a széldzsekitől is. Betömtem a zsebeket és a derekamra kötöttem. Így mindössze egy aláöltözet és egy technikai póló védett a hideg ellen. Mondjuk milyen hideg ellen? Parádés idő volt lágy szellővel, mely végigsimított a terepviszonyokhoz képest nagyobb tempóban. Pont annyira, hogy hűtsön.

Nonka rövidebbet futott (20 km) és az volt a cél, hogy én a 27 kilométeremet úgy húzom be, hogy Szobig leelőzöm őt. Ezért már az elején elléptem, hiába nem életem formáját éreztem. Az útvonalat a leírt pontok és a hibás track alapján betanultam, hiszen ezen a vidéken kevesebbet jártam. Ezzel együtt itinert rutinból nem olvasok, mert csak összezavar. Most is így lett volna, ezért jó döntés votl a saját trackemben és a memoáromban bízni. Egyébként az elején egész elfogadhatóan volt szalagozva az útvonal a nem a szervezők által kihelyezettekkel együtt is.

A Koldus-árokban borzasztóan rosszul lehetett haladni a ferde és csúszós ösvényen. Vádligyilkos korrekciók szükségeltettek ahhoz, hogy tudjam neki tolni. Az első, matricás ellenőrzőponton nem találtam matricát, így kimaradt. Úgy vagyok ezekkel, hogy magamért futok, ha nem fogadják el így a teljesítést, akkor nem fogok könnyeket hullajtani. Tehát bevallom, hogy nem is erőltettem meg magam a matricaszerzésért.

A szép időben egyre jobban belejöttem, alkalmazkodott a szervezetem és gyorsan elillant a Koppány-nyeregig az idő. Pecsétes pont lévén nem lehetett hibázni. Itt váltak szét a hosszabb távok, így elmentem Letkés irányába a betétkörre. Hol havas, hol saras ösvény várt rám. Érezhetően a csodálatos napsütés ellenére a Börzsöny kitett magáért a pálya minőségét illetően. Ez ebben a rohanó tempóban (kb 8 km/h-s átlag) nem adta magát könnyen, meg kellett küzdeni vele.

Már olyan utakon, helyeken jártam, ahol eddig még soha azelőtt. Szeretek új kalandokba vágni, ez is ilyennek bizonyult. A Koppány-nyereg és a Sákola-tető között is akad egy névtelen kilátópont, mely megnehezíti az ember dolgát, pláne ilyen havas, latyakos, csúcsos állapotban. Aztán ott magaslik a 489 méteres utóbbi, mely a kék kereszten szintén kihívás. Talán nagyobb kihívás csak lerohanni róla. A fától-fáig túramozgalmat meg is alapítottam és le is védettem ezennel.

Helyenként a meleg hatására teljesen tavaszias pillanatokat felidéző erdei utakon kocogtam. Annyira feltöltött. Különösen a Letkés feletti tisztásokon éreztem a környezet jelentette töltő hatást. A faluban a kocsmában volt az emberes pont, ahol enni nem mertem a kemencés lángosból, vagy lepényből, de némi teát csapoltam. Nem időztem, robogni kellett a zöldön tovább.

A Diós-völgyben előbb egy kutyás, majd két idősebb férfi említette meg, hogy lassabban haladjak, mert ez a terep kemény. Elmagyaráztam, hogy miért sietek, amin jókat nevettek. Tényleg szenvedés volt a kidőlt fákon át a csúszós talajon kaptatni, igazuk volt. De eszembe jutott, hogy Csipi 150 kilométert megy ilyen időben a Körön, így nem rinyáltam, hanem nyomtam.

A Piribék-tisztáson csatlakozott be a rövidebb táv, de ekkor tudtam, hogy Nonka előttem jár. A ponton teát vételeztem, de rendelkezésre állt sok csoki, szaloncukor és gumicukor is. Nem ettem, nem bírta a gyomrom a szombati vacsit, így géleken éltem túl a túrát. Galla barátom nyergéig nem lehetett loholni, s ha a csúcsra mennénk, az még száraz körülmények között is kihívás. Ezúttal alatta/mellette a rétet kellett érinteni.

A kék kereszten és a kék forráson lehetett veretni, kivéve persze a letörésnél, ahol a Koldus-árokhoz hasonlóan csúszós, futhatatlan vánszorgásra váltottam. Gyorsan átértem Ódamásdra, ahol újfent teát kértem. Eléggé rossz állapotban vágtam neki a Kerek-hegy és a Csák-hegy közötti völgyes emelkedésnek, ahol szerintem a legrosszabb etapomat mentem. Megevett a Börzsöny, vártam, hogy kiérjünk a műútra és újra tolhassam, mert ezen a talajon egyszerűen már nem bírtam gyorsabban haladni.

A Sukola-keresztnél már tudtam futni, ahol megtudtam Tarnai Dávidtól, hogy Nonka régen lehagyta. Na mondom, nem lesz meg, de azért megtolom. A szobi főútra érve vártam némi szalagot a vasútállomás felé, de nem láttam. Mindegy, tudtam az irányt és az állomáson kerestem a restit. A cél felirítú molinót takarták az autók, így azt alig lehetett látni. De én tudtam, hogy mit hol keressek és rábukkantam a célra.

Az itineren és a pecsételőhelyen rossz cél volt feltüntetve, ezért a sok jó dolog mellett nagy hibának tartom, hogy nem javították ki. Emiatt sokan elkavartak a hajóállomás felé és nekik biztosan negatív lesz a szájuk íze. Hiába a sok jó dolog, ez szarvashiba. Mindenképpen javaslom, hogy csak azután legyen ennyi extra az eseményen, ha az alapok rendben vannak. Ezt Nonka is benézte, így pár perccel én értem előbb a célba, s nem ő. Ha nincs ez a malőr, biztosan ő nyer. Azért gratulálok neki, mert igazán szépen teljesített.

Ha pedig ettől drágább az esemény, legyen, nem ezen a párszáz forinton múlik. Nem ez az első esemény, ahol hasonló ér minket idén.

facebook
twitter
instagram